A Film: Ítélet Magyarországon

FÜGGETLEN DOKUMENTUMFILM MAGYARORSZÁGRÓL
KLAUSZTROFÓBIKUS TÁRGYALÓTERMI DRÁMA
ROMÁK ELLENI SOROZATGYILKOSSÁG BÍRÓSÁGI TÁRGYALÁSA

”Az Ítélet Magyarországon című dokumentumfilm egyetlen tárgyalóterem falain belül játszódik több, mint másfél órán keresztül, mégis izgalmasabb, mint egy amerikai akcióthriller, és megrázóbb, mint egy európai művészfilm. A 2008-2009-es, cigányok elleni, öt felnőtt és egy kisgyerek halálát okozó támadássorozat vádlottjai ellen folytatott büntetőpert kíséri végig Hajdú Eszter kamerája. Témája csak látszólag a puszta per- rajta keresztül az ország egyik legégetőbb társadalmi problémájáról beszél. És erről Hajdú Eszter filmje többet mond el, mint előtte bármely alkotás.”

Kovács Bálint, origo.hu

Az egyetlen stáb, aki dokumentálta a tárgyalássorozat 167 napját

Az Ítélet Magyarországon egy független, magyar állami támogatás nélkül készült dokumentumfilm, ami a 2008-2009-ben a romák ellen elkövetett rasszista sorozatgyilkosság bírósági tárgyalását mutatja be. Hajdú Eszter és stábja volt az egyetlen, aki végigdokumentálta ezt a történelmi jelentőségű és maratoni hosszúságú pert. A forgatások az első tárgyalási napon 2011. március 25-én kezdődtek, és 2013. augusztus 6-án az ítélet kihirdetésével értek véget. Az egyéb külső forgatások mellett a stáb a per 167 napján részt vett, minden napot rögzített és ezzel egy egyedülálló kordokumentumot és egy izgalmas drámai filmet készített egy egyedülálló ügyről. A bírósági tárgyalás első néhány napján és az utolsó napokon részt vett a hazai és nemzetközi sajtó, egyébként a pert nem kísérte média figyelem, csak Hajdú Eszter kamerája volt jelen.

A film emléket állít az áldozatoknak, és társadalmi igazságtalanságokat tár fel. Az Ítélet Magyarországon dokumentumfilm univerzálisan értelmezhető, egyáltalán nem csak Magyarországra érvényes tanulságokat hordoz, a rasszizmus és a gyűlölet áldozatává bárki, bármikor és bárhol válhat. Ennek is köszönhető a film páratlan nemzetközi sikere. Az Ítélet Magyarországon - a film rendezője szerint - általános emberi kiállás az igazságtalanság és az embertelenség, valamint a gyűlölet ellen. A dokumentumfilm szinte teljes egészében a tárgyalóteremben zajló történésekre koncentrál, a film 97 százalékában a Budapest Környéki Bíróság tárgyalótermében zajló eseményeket közvetíti. A tárgyalássorozatot a film kronológikus sorrendben mutatja be először az áldozati oldal, utána a tanuk, majd a szakértők, végül a vádlottak kaptak lehetőséget a megnyilvánulásra.

A filmet idáig 16 nemzetközi díjjal jutalmazták, és a világ 40 országában vetítették, fesztiválokon és televízión. Az Ítélet Magyarországon-t már több országban használják az oktatásban, leggyakrabban rendőr és jogi képzésben. Folyamatosan szerepel a film nemzetközi konferenciákon.

A London Open City Filmfesztiválon a zsűri elnöke, az Oscar-díjas Pawel Pawlikowski lengyel filmrendező (Ida, Last resort, My summer of Love) a fődíj odaítélése kapcsán a következőképpen méltatta az Ítélet Magyarországon-t:

„Az Ítélet Magyarországon egy tiszta megfigyelésen alapuló dokumentumfilm, amiben a nagy drámák minden kelléke megtalálható: izgalmas, felkavaró karakterek, csavarok és fordulatok, a borzalom és a komédia pillanatai. A film bemutatja a magyar jogrendszer sajátosságait, és ezen keresztül azt a rasszizmust, amivel a magyar romáknak szembe kell nézni. Mint minden nagy film, egy egyedi történetre koncentrálva univerzális tükröt tart elénk.”

Rendező
Eszter Hajdu

Producer
Sandor Mester

Ko-producer
Inka Dewitz
Michael Bogár

Vágó
Bence Bartos

Vágó konzultáns
Menno Boerema

Operatőrök
István Szőnyi, Eszter Hajdu, Gábor Medvigy, András Horváth, Péter Steiner, János Varga, Viktor Csaba Németh, Csaba Bedő

Hang
Bhőm Dániel, Gerendai Ferenc, Zoltán Karaszek

Gyártásvezető
Sandor Mester

Hangeffektek/Párbeszéd szerkesztő
Dominik Avenwedde

Újrakeverés
Ansgar Frerich

Foley Artists
Daniel Weis

Foley Recordist
Bernhard Köpke

Colouring
Petra Gesher

Zene
Sandor Mester

Zenészek
Jenő Horváth - hegedű
Jenő Horváth Jr. -hegedű
János Dani - brácsa
Tibor Sárközi -hegedű
Jenó Csanya- bőgő

Stúdió
Phoenix Studio

Hangmérnök
Ádám Boros

Hang
János Bohus

VFX Artist
Felix Trolldenier

Kreditek
Sven Zuege, Oliver Peters

Angol felirat
Compline Stúdio Bt.-Pető Endre

Angol fordító
Ralph Berkin

Produkciós biztosítás
Adrienne Schuster

Production manager - Rundfunk Berlin-Brandenburg
Rainer Baumert

Comissioning Editor -Rundfunk Berlin-Brandenburg
Dagmar Mielke Petra Lidschreiber

Commissioning Editor IKON
Margje de Koning

Külön köszönet
A BÍRÓ - Dr. Miszori László

Az áldozatok családjai
Adriek van Nieuwenhuyzen Adrienn Lukács András Somos Anette Lantos Annegrietje Franssen Arnold Mátyási Árpád Csonka Attila Balotai Balázsi Bence Balogh Aranka és családja Balogh Györgyné Ági Barbara Wiessing Borbély Péter Brigid O‘Shea Bruni Burres Cara Mertes Catherine Berberat Csorba Erzsébet és családja Dagmar Mielke Dana Duijn Daniel Daniel Dominique Noel dr. Ágnes Veszprémi Elemér Magyar Ellen Krukkert Enikő Garai Eszter Gyárfás Floor de Bie Flore Cosquer Futó Gábor Gábor Somogyi Gaspard Lamuniere George Soros Gizi Balogh Godó László Gyetinás Magdolna Gyetinás Tibor Hajdu Judit Hajdu Tamás Hajdu Marianne Hajnal Molnar-Szakacs Hana Rezková Hegyi István Helmeczy László Horváth Aladár Inglis Ilona István and Judit Barcsi Ivan Garcia-Romero Iványi Gábor Jakab Renáta Jan de Ruiter János Tódor Jerome Herbez Jónás Nándor Judit Szira Kakukk Erika Katalin Koncz Katica Avvakumovits Kemencei Melinda Kóka Éva és családja Koncsár Sándorné Piroska Kristin Feeley László Mátyás Sándor Laura Bartos Lőrincz Marcell Lukács János Magali Theiler Magyar Elemér Malka Jonas Manuella Betsabe Mester Marianne Hajdu Marion Simpson Márton Lőrincz Máté Gáspár Matthijs Wouter Knol Meike Statema Melinda Kemencei Menno Boerema Michelle Michals Mikael Opstrup Milán Fehér Nagy Gáborné Nagy Marika Nagy Tibor Naomi Boxer Nicole van Schaik Nóra Kuncz Nyalka Éva Pádár Zsolt Paolo Benzi Péter Nizák Petra Lidschreiber Pető Endre Phil Cox Piroska Sándor Koncsárné Rahdi Taylor Rákossy Zsolt Ralph Berkin Rita Izsák Rontó Krisztián Szabó Zsolt Sally Ann Wilson Sandi DuBowski Sándor István Zoltán Sándor Mátyás László Szegvári Katalin Szirmai Norbert Szőnyi István Taco Ruighaver Margie Monfils Tamás Almási Tom Bass Tóthné Varga Zsuzsa Tue Steen Müller Varró Tiborné Velissa Robinson Viktória Petrányi Yorinde Segal Zoltán István Sándor Zsolt Bérdi Zsuzsa Varga Tóthné Barbara Wiessing Movies that Matter Film Festival Proton Cinema